JEGYZŐKÖNYV

 

 

Készült: 2009. szeptember 1-jén a Jánossomorjai Független Közéleti Társaság- Társaskör Egyesület elnökségi ülésén.

Helyszín: Balassi Bálint Művelődési Ház

Jelen vannak: Jelenléti ív szerint (1. sz. melléklet)

 

Jakabné Gruidl Terézia elnök köszöntötte a megjelenteket és megállapította, hogy az elnökség határozatképes. Ismertette a napirendi pontokat, és javasolta, hogy az egyebek napirendi pont alatti, a 2010-es pályázati koncepció összeállítását előirányzó pontot halasszák el a következő ülésre, mivel még elég sok a bizonytalanság a jövő évi pályázati lehetőségek tekintetében. Ezt követően az elnökség a meghívóban szereplő napirendi pontokat egyhangúlag elfogadta.

 

Napirendi pontok:

1; Beszámoló az egyesület I. féléves gazdálkodásáról

Előadó: Jakabné Gruidl Terézia, Lacknerné Fördős Klára

               

2; Beszámoló az egyesület elmúlt negyedéves szakmai munkájáról

Előadó: Jakabné Gruidl Terézia

 

3; Egyebek

-          Tájékoztató a közhasznúsági fokozat megszerzéséről

-          Döntés az NCA pályázaton nyert összeg felhasználásáról

-          A „Kápolna út” mentén álló képoszlop felújítása

-          Tagfelvétel

-          Tagdíjbefizetés tapasztalatai

-          2010. évi pályázati koncepció összeállítása

 

 

  1. napirend

Beszámoló az egyesület I. féléves gazdálkodásáról

Jakabné: Az elkészült írásos anyag alapján (2. sz. melléklet) megállapítható, hogy az egyesület a költségvetési előirányzatnak megfelelően, nagyrészt időarányosan teljesítette az abban foglaltakat. Bár a beszámolóban még nem szerepel, de azóta már megkaptuk az értesítést, hogy a 2008-as szja felajánlásból majdnem az előzetesen tervezett összeg dupláját, 44.500 Ft-ot utalt át az APEH.

Lacknerné: Javaslom, hogy a jövőben az NCA támogatást jobban különítsük el, mert néha a számlákból nem derül ki, hogy azok a pályázati pénzből lettek kifizetve, vagy sem. Sőt azt is rá kellene írni a számlára, hogy melyik évi NCA támogatásból lett kifizetve!

Lőrincz: A megítélt önkormányzati támogatás felét megkaptuk, és egyelőre jó esély mutatkozik arra, hogy a második féléves támogatást is megkapjuk.

 

            03./2009 (IX.01.) számú elnökségi határozat

A Jánossomorjai Társaskör Egyesület elnöksége elfogadja az egyesület első féléves pénzügyi beszámolóját.

Szavazati arány: egyhangú döntés

 

 

 

 

 

  1. napirend

Beszámoló az egyesület elmúlt negyedéves szakmai munkájáról

Jakabné: Az írásos beszámolót mindenki megkapta (3. sz. melléklet). Ebben részletesen leírtam az elmúl negyedévben történteket. A kézműves műhely nyári szünetet tartott, ezért az ő tevékenységükről most nem tudtam beszámolni.

 

            Az elnök beszámolóját az elnökség tudomásul vette.

 

3.      napirend

Egyebek

-          Tájékoztató a közhasznúsági fokozat megszerzéséről

Jakabné: Az előző ülésen döntöttük arról, hogy elindítjuk a közhasznúsági fokozat megszerzésére irányuló folyamatot. A mai ülésre meghívtuk dr. Mátyás Marietta ügyvédet - akit sok szeretettel köszöntök -, hogy jogi tanácsaival segítse munkánkat.

Dr. Mátyás: Úgy tudom, mindenki megkapta az 1997. évi CLVI. tv. kivonatát, amely a közhasznú szervezetek jogállásáról szól. Ismerve a társaskör mostani alapszabályát és működését azt kell mondjam, ez nem sokat változna a közhasznúsági fokozat megszerzése után sem. Elsősorban a könyvelőnek növekednének meg a feladatai a mérlegbeszámolóval kapcsolatban. Viszont mindenképpen szükséges az alapszabály módosítása.

Lőrincz: Elsősorban a pályázati lehetőségek kibővülése miatt van szükségünk a közhasznúsági fokozat megszerzésére, de egyesületünk már ma is számtalan közhasznú feladatot lát el.

Gönczné: Minthogy a fokozat megszerzése plusz kiadással nem jár, csak előnyökkel, ezért én is javaslom, hogy a szervezet szerezze meg a közhasznúsági fokozatot. Hozzáteszem, a fokozat megszerzése után talán az adománygyűjtés is könnyebb lesz.

Jakabné: Szeretném megkérdezni az ügyvéd asszonytól, hogy az átsoroláshoz szükséges iratok elkészítését elvállalja-e és ha igen mennyiért?

Dr. Mátyás: Elvállalom, pénzt nem kérek érte, ez az én felajánlásom az egyesület felé.

Jakabné: Köszönöm szépen az egyesület nevében. Mivel az alapszabály-módosítás közgyűlési hatáskör ezért az a javaslatom, hogy ezt a következő rendes évi közgyűlés keretében tegyük meg. Addig elegendő idő van a szükséges iratok összeállítására.

 

-          Döntés az NCA pályázaton nyert összeg felhasználásáról

Jakabné: Mivel az NCA pályázaton az igényel 590.000 Ft-tal szemben „csak” 207.600 Ft-ot nyertünk, ezért szükséges a kiadásnemek újbóli felosztása. Előzetesen mindenki megkapta az igényelt összegeket tartalmazó előirányzatot (4. sz. melléklet), az ebben szereplő összegeket kell átcsoportosítani, csökkenteni.

Döntés:

Sor                   eredeti                           módosított

01.                   30.000 Ft                    20.000 Ft

02.                   30.000                        ----

03.                   10.000                        ----

04.                   30.440                        20.000

05.                   30.000                        10.000

06.                   50.000                        25.000

07.                 180.000                        30.000

08.                   20.000                          6.000

09.                   60.000                        60.000

10.                   20.000                          7.000

11.                   20.000                        10.000

12.                   30.000                        10.000

13.                   80.000                        ----

-          A „Kápolna út” mentén álló képoszlop felújítása

Lőrincz: A megyei önkormányzathoz benyújtott pályázatunk - amelyet az egykori Kápolna út mellett álló, 1638-ban emelt kőoszlop felújítására adtunk be - 150.000 Ft-ot nyertünk. Időközben Böcskei György enesei kőfaragó (ő restaurálta a városban a Dózsa György utcai, valamint az Újtelep utcai kőkeresztet) kérésünkre felmérte a szakrális kisemlék állapotát. Ennek alapján készítette el ajánlatát (5. sz. melléklet). Mivel a képoszlop még kb. 1 métert „megy” lefelé, ezért a pontosabb árajánlat elkészítéséhez ki kell ásni az oszlop környékét, hogy a föld alatti rész is láthatóvá váljon.

Márkus Zoltán: Szerintem ezt a munkát - Böcskei úr irányítása mellett - egyesületünk tagjai is el tudják végezni, ezzel i csökkenthetjük a kiadásokat.

Jakabné: A legközelebbi hétfői egyesületi összejövetelünkön kérünk majd önként jelentkezőket erre a munkára. Javaslom, hogy a felújítási munka elvégzésével Böcskei Györgyöt bízzuk meg.

 

04./2009 (IX.01.) számú elnökségi határozat

A Jánossomorjai Társaskör Egyesület elnöksége úgy határoz, hogy Böcskei György kőfaragót bízza a meg az 1638-ban állított kőkereszt felújításával. A bekerülési költség nem haladhatja meg a bruttó 150.000 Ft-ot, amelyet a munkálatok elvégzése után számla ellenében részére egy összegben az egyesület kifizet.

Szavazati arány: egyhangú döntés

Felelős: Jakabné Gruidl Terézia elnök

Határidő: 2009. október 15.

 

-          Tagfelvétel

Jakabné: A legutóbbi elnökségi ülés óta két fő, az Ornyi házaspár írásban kérte felvételét az egyesületbe. (6., 7. sz. melléklet)

Hegedűs: Mindig öröm, ha fiatalok kérik felvételüket az egyesületbe, hiszen ezáltal biztosnak tűnik szervezetünk folyamatos, hosszú távú működése.

 

05./2009 (IX.01.) számú elnökségi határozat

A Jánossomorjai Társaskör Egyesület elnöksége tagjai sorába rendes tagként felveszi Ornyi Zoltán és Ornyi Zoltánné Jánossomorja, Lovarda u. 2. szám alatti lakosokat.

Szavazati arány: egyhangú döntés

 

-          Tagdíjbefizetés tapasztalatai

Lacknerné: Mint az a gazdasági beszámolóból is kitűnt június 30-ig a tagság fele befizette az éves tagdíjat. Egyelőre a Canto Excolo Kamarakórus, valamint a kézműves műhely tagjai nem fizettek még. Őket telefonon fogom felhívni és minden bizonnyal határidőre (szeptember 15.) rendezni fogják elmaradásukat.

 

 

Több napirendi pont nem lévén Jakabné Gruidl Terézia elnök az ülést bezárta.

 

 

 

 

Kmf.

 

 

Jegyzőkönyvvezető                                                                           elnök